Ismétlődő számsorok, madártoll, két idegen közötti elcsípett beszélgetés egy részlete, egy dal, ami nem megy ki a fejedből… és még számtalan más különös történés. Normál esetben, eszünkbe se jutna, hogy ez most egy figyelemfelkeltés, egy jel a számunkra.

Aki fogékony a "láthatatlan" világra, az megtanulja, hogy ők speciális kommunikációs csatornán érintkeznek velünk. Ezek a jelek, jelzések azonban nem olyanok, mint amikor egy embertársaddal beszélgetsz! Nem olyan egyértelműek, hanem jelentéssel bírnak! Ezeket meg kell fejteni, meg kell tanulni értelmezni! Tanítómesterem mondta találóan, hogy tudni kell, olvasni a sorok között! 

(Róla bővebben itt olvashatsz: 

 https://mindennapisugallatok.blog.hu/2019/11/07/rolam_507 )

A földön túli világ soha nem avatkozik bele közvetlenül az életbe! Csak akkor, ha kéred! Kérésedbe pedig bele fogalmazhatod, hogy küldjenek válaszokat a feltett kérdésekre! 

Én, elég régóta kommunikálok ezekkel a jelekkel, bár néhány évvel ezelőttig, ez nem volt teljesen tudatos. Csak az volt biztos számomra, hogy amikor valamelyik életterületemen elakadtam, szinte megszállottan kerestem a válaszokat. Hol egy cikk, hol egy megérzés, hol egy jóslat, vagy bármi más formájában. Bújtam a spiritualitással foglalkozó weboldalakat, újságokat, könyveket.

Így volt ez, 2011 őszén is!

Augusztus végén felbolydultak a megérzéseim. A változás szelét egyre erősebben éreztem! És jöttek a jelek…

Addigra sok- sok minden a helyére került bennem. Feldolgoztam (nagy vonalakban) a megelőző években velem történteket és tanítómesterem, lelki barátom „elvesztését” januárban.

Valamikor szeptemberben kaptam egy álmot, aminek két része volt. Először nem értettem, aztán a következő hetekben, minden letisztázódott. Az álom első része, tanítómesteremmel kapcsolatos kérdéseimre adott választ. Iszonyú fájdalmas felismerés volt, ugyanakkor azt hiszem, hogy egy megnyugvás is. 

Ezzel egy időben, egyik változás követte a másikat. Szerettem egyedül lenni és bár eltökélt szándékom volt, hogy komoly kapcsolatba többé nem kezdek, mégis egy érzés kerített hatalmába. Ez az érzés, mindent elsöprő győzelmet mért az eszemre!

Míg bennem történtek a felismerések, változások, tőlem 250 km- re (anélkül, hogy bármi sejtésem is lett volna róla) velem kapcsolatosan zajlottak az események… néhány hét múlva pedig, berobbantak az életembe!  (A történetet, egy későbbi bejegyzésben majd elmesélem!)

Az év, október 9- én volt szüleim 40. házassági évfordulója. Meghívtuk őket egy családi vacsorára. Az első pár perc megalapozta jókedvünket, mert szegény pincér fiú megbotlott és a tálcán lévő összes innivalót Édesapám nyakába zúdította. Ennek ellenére kellemes este volt!

Ahogy ott ültünk és elnéztem drága szüleimet, belém nyílalt, egy érzés, amire nem számítottam. Egy gyötrő, fájdalmas hiányérzés!  Ott és akkor fejtettem meg a korábban említett álmom, második részét.

Lehet, hogy az eszem magányra ítélt évekkel ezelőtt, de a szívem, lelkem kész volt a változásra. Ráébredtem, hogy kell valaki, aki rám is így néz majd sok- sok év múlva. Akire vigyázhatok, aki vigyáz rám. Aki aggódik értem, akiért aggódhatok. Akivel lesznek rossz napok, jó napok, de ott leszünk egymásnak! Akivel végre, én is egy család lehetek és, ha évek múlva meglát minket együtt valaki, akkor ugyanazt látja rajtunk, mint én akkor a szüleimen!
Abban a pillanatban sejtésem se volt, hogy mi fog történni. De elkapott egy csodás, bizsergető, mindent felforgató gondolat és innentől nem volt megállás!

Ezt az érzést, úgy hiszem már válaszként kaptam. Válaszként egy régen elküldött kérésemre, aminek anno talán nem is voltam tudatában!

Szélsebesen követték egymást a történések és éreztem, hogy hamarosan lezárul életem egy hosszú, nehéz, fájdalmakkal teli szakasza és az új kopogtat, az ajtómon!