2014, őszén elvesztettem az Édesanyámat. Ugyanezen napon volt a kisfiam, épp 3 hónapos. Nyár végén, még sikerült néhány képet készíteni, amin együtt vannak! Aztán hamarosan elment.... 

Pokoli időszak következett számomra. Lett egy hatalmas, tátongó mélység, köztem és a világom közt. Egy darabig kerülgettem, aztán megcsúsztam a szélén és zuhantam! Nagyon mélyre, mert majd 2 évig automata üzemmódban éltem tovább az életem. Rengeteget sírtam! A sírás megnyugtatott és segített túlélni! 

A temetés után 2 héttel, esküvőre készültünk... el akarták halasztani, de Ő nem akarta volna, hiszen nagyon készült rá! Nagyon várta, hogy menyasszonyi ruhában láthassa a keresztlányát! Pedig tudta, hogy jelen lenni nem tud, mert már az ágy rabja volt. Aztán mégis jelen volt...Angyalként! Életemben nem éreztem még ennél elviselhetetlenebbet. Boldog voltam, hogy a kedvenc unokahúgom férjhez megy, ugyanakkor még a levegővétel is fájt, és csak ordítani tudtam volna. Párom egy darabig magatehetetlenül nézte a vergődésemet. Igyekezett segíteni, de mikor eljött az a bizonyos zuhanás a mélybe, kézen fogott és elvitt a spirituális gyógyítóinkhoz. Segítségükkel átmenetileg jobban is lettem. De ahogy növekedett az én kis életem álma, úgy lett egyre nehezebb a lelki világom. Borzasztó volt, hogy nem tudtam megosztani az örömöt, a bánatot, a nehézségeket (amiből volt bőven!) az Édesanyámmal! Ha megláttam egy nagymamát, aki az unokáját tolta babakocsiban, a könnyeimet nyeltem. 

A tragédiámmal körülbelül egy időben kezdtek megjelenni az életemben különböző jelek, súgások. Könyvek, cikkek, emberek és mindenhonnan gyakorlatilag záporoztak rám a hang nélküli megszólítások. Az angyaloktól, az angyalokról, akik gyógyítanak, simogatnak, védelmeznek, vigasztalnak, jelen vannak! Mindig, mindenhol. 

Nem sok mindent tudtam róluk! Egy érzés azonban, húzott feléjük. Azon vettem észre magam, hogy eszembe jutnak, ha Édesanyámra gondolok. Ha a gyereknevelés kifogott rajtam. Ha a pénzügyi helyzetünk sodródott lefelé (ami legyünk őszinték, főleg akkoriban szinte általános volt!) Ha fáradt voltam. Lehunytam a szemem, segítséget kértem tőlük és szépen lassan megoldódtak a problémás helyzetek. Aztán az egyik közösségi portálon találtam egy oldalt, amit egy csodás lány (Vivien) szerkesztett. Ragyogott, állandóan mosolygott a világra és földöntúli nyugalom áradt belőle. Nem hiába angyalterapeuta. Írásai és videói segítségével tanultam, tanulom a velük való kommunikációt, a mindennapi egymásra hangolódást. 

Egykori tanítómesterem, barátom (róla itt olvashattok:

https://mindennapisugallatok.blog.hu/2019/11/07/rolam_507) mellett, ez a lány az én másik példaképem és tanítóm. Ők ketten adták az erőt, ihletet a gyógyulásomhoz és ahhoz, hogy meghalljam a hívást, hogy én is segítsek másokon.